2010.09.07.
 
 

1%

Aki adója 1%-át sportegyesületünk számára szeretné felajánlani, a rendelkező nyilatkozatot itt letöltheti
Adószámunk: 18045116-2-41
Köszönjük!

Sponzoraink

 

Látogatók:

.
Magyar Kalandrally 2. forduló - Tata
Ismét győztünk a kalandrally bajnokságon, ezúttal 390 ponttal utasítottunk mindenkit magunk mögé. Végre képeket is készítettünk, megtalálhatóak a galériában.
  Örömmel értesítünk mindenkit, hogy ismét győzni tudtunk. Ezúttal semmilyen komolyabb "parkolásunk" nem volt, pedig az erdő irgalmatlanul saras volt, és a csapatok nagy része egymást rángatta. Első nap végén némileg szomorúan értünk célba, a napi terv egy részét nem sikerült teljesíteni, ráadásul kiderült, hogy számtalan ellenfelünk vontatásért kapott 50-150 pontot, ami rendkívül sok. Bánatunkban a pohár fenekére néztünk, ám mikor az eredményeket kifüggesztették, kellően megdöbbentünk. A saját magunk által rossz teljesítménynek titulált eredmény 160 ponttal jobbnak bizonyult a következőnél. Igaz másnap reggelre már csak 50 pont különbség volt, de akkor is vezettünk!!
  Reggel a két fiút igen nehéz volt összerakni az esti ivászat után. Szerencsének mondható, hogy én már 10 körül olyan részeg voltam, hogy kidőltem, így reggel legalább én "frissnek" mondhattam magamat. A második napon sem voltam maradéktalanul elégedett a teljesítményünkkel, de úgy éreztem, hogy viszonylag jól taktikáztunk. Rengeteg feladatot ki kellett hagyni, ahogy első nap is, de most már nem aggódtam ettől annyira, mert rájöttem, hogy a többi csapat sem tud csodát művelni. Úgy érzem becsületesen küzdünk a győzelemért, minden nehézséggel, esővel, sárral, viharral szembenézünk. Akadtak kisebb-nagyobb problémák, főleg abból adódóan, hogy a rendezők a nagy sár miatt nem jutottak el minden pontra időben, de ezeket viszonylag jól meg tudtuk oldani.
  A végeredmény azonban minket is megdöbbentett. A második napon is arról mesélt útközben minden szembe jövő, hogy xy kihúzta z-t, és mennyi plusz pontja van ebből. Ezek után rendesen paráztam az eredményhirdetés előtt. Egy offroadot ráadásul ki kellett hagynunk, mert a mocsár közepén parkolt egy mitsu, és nem tűnt úgy, mint akit hamar kiszednek onnan. Mi magunk sem voltunk biztosak benne, hogy végig tudtunk volna menni rajta... De ezt már nem tudjuk meg. Amikor kifüggesztették az eredményeket, akkor nagyon meglepődtem. 390 pont az már határozottan nagyon sok. Büszke vagyok magunkra, és elsősorban arra, hogy minden plusz pont nélkül, a feladatok becsületes megoldásával sikerült ezt az eredményt elérnünk. Ja, és mondanom sem kell, hogy még mindig nem vagyok elégedett magunkkal, bár a fiúk frizurája most már szalonképes, de még mindig sok a hibás döntés.

  Egy vállveregetést azért megér a mostani teljesítményünk. 
 
© 2010 Aquincum Racing Team